2021_1

Tavaly a pszichológusomnál találkoztam először ezzel a kifejezéssel.
Addig azt hittem, ezt arra szokták mondani, amikor valaki felnőtt korában is gyerekesen viselkedik, játékos, fiatal lélek.

Egyelőre fogjuk fel úgy a belső gyermeket, mint egy másik személyt.
Ez a személy, amikor megszületik, igényekkel rendelkezik. Szüksége van arra, hogy feltétel nélkül szeressék, tudnia kell, hogy fontos, hogy komolyan veszik, hogy minden része elfogadható. Tudnia kell, hogy támaszkodhat a gondviselőjére.

A gondviselő (vagy annak hiánya) kimondhatatlanul fontos szerepet játszik a személy életében. Rengeteg igényt kell kielégítenie annak érdekében, hogy fizikailag és pszichésen is egészséges felnőtté válhasson a magatehetetlen gyermekből. A feladat nem könnyű, főleg anélkül, hogy valaki segítsen.

Azt gondolom, hogy a közoktatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára ennyi sérült ember él. Abban az életkorban járunk iskolába, amikor személyiségünk legkönnyebben formálható, nyitottak vagyunk a tudásra és alapvető optimizmussal állunk a világ felé.
Azonban az iskola ahelyett, hogy segítene felnőtté válni, önmagunkat megismerni, képességeinket keresni és fejleszteni, folyamatos megaláztatások színtere. Kezdve az osztályzással, a félreismeréssel, a kategorizálással, el egészen a kultúrális és anyagi megkülönböztetésig.
A gyerekek is okozhatnak fájdalmat, mert csak azt tudják csinálni, amit a nagyoktól látnak. Ha otthon nem sírhat, ha megütötték, ütni fog, hogy más könnyével saját könnyeit lássa távozni. Ugyanígy, ha a tanárok nem türelemmel, egyenlő esélyekkel állnak a gyermekek elé, úgy ők sem fognak egymás felé. Gyorsan megtanulják, hogy ez a "rend"

A belső gyermeket sokféle kín érheti.
A sebzett belső gyermek sokféle kínt okozhat másoknak és önmagának.
A sebzett belső gyermek a testben marad, ha nem oldják fel.
A sebzett belső gyermek a múlt összes elfojtott érzelme.
A sebzett belső gyermek a limbikus és a gondolkodó elme közötti átjáró megszűnése.
A belső gyermek nem akar bántani!

Ez csak te vagy!

A tükör volt torz,
melyen saját magad képét valaki más határozta meg,
így lassan te is el kezdted látni, hogy mi a szereped.

Alapvetően minden ember csodálatosnak születik. Mindenkinek hasonló alapvető igényei vannak, amelyek ha megfelelően ki vannak elégítve egy egészseges pszichéhez, viselkedéshez, gondolkodáshoz vezetnek. Az ÉN VAGYOK állapothoz, mikor egységben vagyunk magunkkal és mindennel.

Fontos emlékezni arra, hogy sokmindenre nem emlékszünk gyerekkorunkból.
Idegrendszeri, érzelmi érettségünk kb. 13 éves korunkra fejlődik ki.
Mi volt előtte?

Minden, ami lehelyezte személyiségünk és viselkedésünk alapköveit.
Minden, amit addig megélünk súlyos következményekkel jár hátralévő életünkre.

KONDICIONÁLNI

Mit jelent ez? - Alkalmassá tenni, megfelelő erőnlétbe hozni, kezeléssel kedvező állapotba hozni. Hauxley regényében a Szép új világban audio hatásokat jelöl, amelyeket lombik kortól az egész gyerekkoron át ismételnek.

ISMÉTLÉS

Megtanult reakció - Ha valami életben tartott egyszer, továbbra is azt fogom tenni.

Egész gyerekkorunk a hátralévő életünkre való kondicionálás. Tanítanak szavakkal, tettekkel, érzésekkel, tanulunk a többi emberhez irányuló szavakból és tettekből, a környezetünkből jövő hatásokból.
Gyerekként 100%-osan függünk a környzetünktől. Nincs lehetőségünk elszaladni, visszabeszélni, mert nem tudunk szaladni, nem tudunk beszélni, mert olyan emberrel állunk szemben, akitől az életünk függ.
Akit szeretünk.

Sokszor mondják azt, hogy nem vagyunk áldozatok. Erősnek kell lenni. Nem szabad sírni.
Ahhoz viszont, hogy pszichés, spirituális, ÉN VAGYOK állapotunk egyensúlyba kerüljön, el kell fogadni, hogy voltunk áldozatok. El kell fogadni, hogy voltunk gyengék, el kell fogadni, hogy sírtunk volna. Hogy sírnánk!

Múltunktól bármennyire is igyekszünk elfordulni, árnyékként hordozzuk őt.
Beleolvad életünk minden pillanatába és olyan tetteket vált ki, amik után ezt kérdezzük magunktól: "Miért csináltam ezt?"

Ijesztőnek tűnik önmagunk hiányának űre
Mert nem lehettünk azok, és mára el is felejtettük őt
Aki csodákkal volt tele, aki tisztán látott, aki lám nevet és sír, aki rugalmas volt, mint a gyurma, aki tudta jól, hogy él.

Ő mára félrebeszél, mára megkeményedett, másra kezet emel, szenvedélybeteg.
De annak is fájt, aki észre sem veszi, hogy szavaival árt vagy pénzt és örömöket hajszol, hogy kielégíthetetlenül vágyik arra, hogy valami betöltse az űrt.
Vagy átadja magát az űrnek.
És önmaga nélkül repül.

Kiélés: hogy bántalak, hogy mást teszek mint mondtam, hogy kitörök, hogy forrongok, hogy kiáltok, hogy elfutok
ÖNMAGAM ELŐL
Vagy önmagam felé élem ki, és magamat büntetem, hogy nem vagyok elég jó, mert ezt mondták nekem!
Vagy én vagyok a legjobb, mert csak akkor szerettek, ha figyelemreméltó voltam, ha tökéletes, és mára megtanultam, hogy ez a szeretet.

Űr van bennünk, ha nem látjuk magunkat. Önmagunk pedig a gyermekben rejtőzik, aki az árnyékban vár.
Az erdőben.
A homályban.
A szörnyben.

Köszönöm a figyelmet :)

A bennünk lévő szörny
A szörny és én
Fájdalmakból táplálkozik
Félelelmből él
Testet ölt néha és az én kezemet mozgatja
DE ELLENT MONDHATOK NEKI!

A belső gyermek nem egy feloldhatatlan béklyó.
Van rá mód, hogy kilépjünk ebből az állapotból.
Ez viszont csak akkor lehetséges, ha szembenézünk múltunk sötétségével.
Ekkor láthatjuk azt, hogy a szörnyeteg csak egy apró, szükséget szenvedő, síró gyermek.

Ez a gyermek pedig én vagyok.

Nekem kell szeretnem, elfogadnom, felnevelnem.

Ha egyé válok vele, visszakapom gyermeki egyensúlyát, örömét, optimizmusát.

Én - vagyok újra

Én és a világ